A Duna vízgyűjtő területe gazdag, mégis törékeny ökoszisztémájának köszönhetően régóta a természetvédők figyelmének középpontjában állt. Sokan igyekeznek óvatos, mégis hathatós lépéseket tenni annak érdekében, hogy a természet egyensúlya fennmaradjon ezen a területen. A tájegység jelentőségét rendkívüli növény- és állatvilága, valamint a pompás természeti környezet, illetve ezek kölcsönhatása adja.

Duna_Karvanal

A Dunamente régió lenyűgöző, Közép-Európában páratlan természeti gazdagsága elsősorban a Duna, illetve annak mellékfolyói – Vág, Garam és Ipoly – ágrendszerének köszönhető. A Vág Komáromnál, a Garam valamivel Párkány fölött kapcsolódik a Dunához. Az Ipoly és a Duna találkozásától pedig már a Duna Magyarországi szakasza kezdődik el. E folyók gazdag mellék- és holtágai tartják életben a régió mezőgazdaságát is. Ugyanis ez Szlovákia legmelegebb és legszárazabb területe, az átlaghőmérséklet 10°C, a csapadékmennyiség pedig csupán 600 milliméter évente. E folyók vízgyűjtő területe azonban behálózza a régiót, és biztosítja a vizet a termőtalaj számára.

Radvanynal

„nature watching”, azaz a természet megfigyelése. Az ember távcsővel a kezében kisétál a természetbe, és csendesen elmerül annak szépségeiben. Megfigyeli a körülötte fel-felbukkanó nyulak, őzek és madarak életét. Az első pillanatban talán unalmasnak tűnhet ez a szabadidős tevékenység, azonban segítségével az ember eggyé válik a természettel, és kikapcsolódik a hétköznapok sodrásából.

natue

A régió számos, különleges természeti élőhellyel büszkélkedhet, amelyek közül kiemelkednek az ártéri ligeterdők, amelyek egyedülálló vadont biztosítanak a folyami, tavi, illetve mocsári élőlények számára. Ezen túl találhatunk itt szikes mocsarakat-lápokat, illetve futóhomok-élőhelyeket is, számos védett növény- és állatfajjal. Csak a komáromi régióban 35 területet nyilvánítottak természet- és madárvédelmi övezetté (NATURA 2000).

szolohegy_pano

A régió egyedülálló gazdagsága egyelőre még felfedezetlen a széles közönség számára. Habár a természetrajongók, illetve az aktív kerékpárosok már kezdik felfedezni a táj rejtett szépségeit, a „nature-watching” még nem terjedt el a környéken. A régió környezetének adottságait még nem használják ki a helyi, turizmussal foglalkozó vállalkozók sem. Pedig a Dunamente egyedülálló természeti gazdagságágának hangsúlyozása jó kiindulópont lehetne a turizmus előrelendítése, ezáltal pedig az egész régió gazdasági fellendítése számára.