Az egész Dunamente területét áthatja a történelem – amely nem csupán a komáromi erődrendszernél kezdődik és végződik. Az egyes emlékműveket, történelmi nevezetességeket felkereshetjük autóval, kerékpárral, de hajóval is. Ha ez utóbbit választjuk, látványos sétahajózásban lehet részünk.

ferdinandska-brana-komaroA komáromi erődrendszer egyrészt az Észak-Komáromban található Öreg- és Újvár, valamint az ehhez kapcsolódó, a Duna jobb és bal partján húzódó erődök és bástyarendszer alkotják. Az impozáns épületegyüttes az európai katonai építészet egyik kimagaslóan értékes történelmi emléke. Az észak-komáromi vár az UNESCO világörökségi jegyzékébe való besorolás egyik várományosa. Nagyszerű elhelyezkedése révén már a rómaiak idején stratégiai fontosságú erődítmény állt itt, aminek helyére később, az 1200-as években épült fel az első kőből épített vár. A legnagyobb építkezésre a 16. században (a törökök ellen vívott harc), illetve a 18-19. században került sor. Ekkor alakult ki az erődrendszer jelenlegi formája. A vár különlegessége, hogy soha semmilyen korban nem tudták elfoglalni, a legnagyobb túlerővel szemben is bevehetetlen maradt. A 20. században, a szovjet megszállás idején az orosz katonák laktanyájaként működött. Az épületkomplexum a bástyarendszerrel együtt mind a szlovákiai, mind a magyarországi oldalon folyamatos felújítás alatt áll. Keresik azokat a felhasználási lehetőségeket, amelyekkel megfelelhetnek a modern kor követelményeinek. A komáromi erődrendszer a két városrész legnagyobb nevezetessége. Grandiózus méreteitől, szépségétől, katonailag átgondolt rendszerétől eláll az ember lélegzete.

monostorHa már Komáromba látogat valaki, érdemes végigsétálnia a történelmi belváros hangulatos utcácskáin is. Impozáns épület a barokk-kori Szent András templom, vagy az ortodox templom, amely értékes kegytárgygyűjteménnyel és gazdagon díszített rokokó ikonosztázzal rendelkezik. A város számos, szebbnél-szebb köztéri szobrai közül kiemelkedik a barokk korban emelt Szentháromság szobor.

Izsa község néhány kilométerrel arrébb helyezkedik el. Ajánlatos kerékpárra pattanva, a biciklis úton megközelíteni: a Duna melletti táj szépsége magával ragadó. Fél órányi kerekezés után alig észrevehető, alacsony romokra bukkanhatunk. Ez Kelemantia: Szlovákia legjelentősebb római kori emléke. Jelentőségét az ásatások során előkerült gazdag leletanyag adja. Kelemantia a Limes Romanus – azaz a Római Birodalom északi határán, a Duna mentén húzódó erődítményrendszer egyik katonai tábora volt. (Kelemantiával szemben, a Duna túloldalán egy másik római katonai tábor romjai találhatók, ez a Szőny melletti Brigetio.) Az Izsa melletti táborból mára már csak az északi kapu sarkának falrészei és a déli erődítmény darabja maradtak meg. Mindezt folyamatosan rekonstruálják, igyekeznek minél látványosabbá tenni az érdeklődők számára. A gazdag leletanyag egy része a komáromi VI-os bástyában, a Duna Menti Múzeumban, illetve az izsai Kelemantia Múzeumban tekinthető meg.

Ha a kerékpárúton (vagy az autóúton) továbbhaladunk, érzékelhetjük a táj változását: a dunaalmási hegyek nézik tükörképüket a vén folyó vizében, balra a természet megannyi szépsége suhan el mellettünk. És a távolban, Pat község mellett, felkiáltójelként magasodik a táj fölé egy hatalmas téglakémény, jelezvén, hogy ott található egy, a maga nemében ritkaságszámba menő műszaki emlék, a gőzüzemű szivattyútelep, amelyet még a millenniumi években, 1897-ben építettek. A belső műszaki berendezést a budapesti Nicholson-gépgyár gyártotta, a zsilipet a budapesti Schlick-gépgyár. Az állomás a 19. század tipikus műszaki épületei közé tartozik, amelyeknek falsávjait és kereteléseit vakolatlan téglából építették. Az épület csaknem eredeti állapotában maradt meg.

Karva község egyik nevezetessége a barokk katolikus templom, amelynek falai már a 13. században, a román korban megépültek. A templomban két késő gótikus sírkő (1400 körül) illetve egy 1831-ben készült, empír síremlék látható. Külön érdekesség, hogy ebben a kis faluban több nemesi kúria is található.

Karva_torony_2A szlovák bortermelésben nincs párja a muzslai szőlőhegynek. Egyediségét az adja, hogy Szlovákia legmelegebb bortermelő vidéke, amely mindemellett száraz éghajlattal és enyhe telekkel van megáldva. A kivételes történelmi terület egy borászati varázsháromszögben helyezkedik el, amit a Garam és a Duna zár be. Egykor az esztergomi prímás pince szőlőskertje ma is a hazai borászat legjobb minőségű szőlőit termi évről évre. Érdemes abszolválni egy dűlőtúrát, majd a borkóstolók után megcsodálni a gyönyörű panorámát, mely elénk tárul.

most-marie-valerieKétségkívül a Dunamente egyik legnagyobb nevezetessége a Párkány városából, a Mária Valéria hídról elénk táruló pompás látvány: a táj fölé a magyarországi testvérváros, Esztergom bazilikája magasodik méltóságteljesen. Európa ötödik legnagyobb bazilikáját 1856-ban szentelték fel. 17 méter vastagságú falak között Michelangelo Grigoletti hatalmas oltárképe látható. Esztergomban található az egyetlen épen maradt magyar reneszánsz kori épület, a Bakócz-kápolna is, valamint a Keresztény Múzeum, amely világviszonylatban is kiemelkedő egyházi gyűjteményekkel rendelkezik. A hídtól pár lépésnyire, Párkányban a nagy törökverő lengyel király, Sobieski János monumentális, gyönyörű szobra áll – közvetlenül a Vadas Fürdő előtt. Már ezekért a nevezetességekért is érdemes a Dunamentére látogatni.