Evangélikus templom

Leírás

Az izsai evangélikus templom alapkövét 1997 július 19-én helyezték el és szentelték is fel egyben, az alföldről áttelepített szlovákok letelepedésének 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Az épületet a Schwartz házaspár tervezte, a főépítész Ivica Schwartz építészmérnök volt.

Egy évvel később, 1998-ban, a helyi hitgyülekezet tagjai minnesottai barátaik segítségével lerakták a templom alapjait.

1999 – ben megépültek a templom falai, valamint a tetőszerkezet is elkészült. Az építkezést az izsai Orság Iván mérnök cége, a H&O Construction végezte. A munkálatokat tevékenyen segítette Izsa község, az egyházmegye valamint amerikai, német, holland és magyar hittestvérek, karöltve a helybéli hitgyülekezet tagjaival. Ha kellett kétkezi munkával, de adományok gyűjtésével is segítettek.

Ezután sajnos az anyagi források kimerültek, kénytelenek voltak a templom építését szüneteltetni.

2010-ben a templom hátsó fala egy festménnyel gazdagodott, melyet Mester Péter és Pál festőművészek alkottak. A festmény az Új- és Ószövetségből ábrázol jeleneteket.

A temlom építését végül a németországi Gustav Adolf Werk társulás anyagi támogatásának köszönhetően sikerült befejezni.

A templomban található a felszentelt alapkő melyen a „Dicsőség a magasságban Istennek” felirat olvasható. Ugyanez a felirat található egyébként a békéscsabai nagy evangélikus templom bejárata felett is.

2012 június 16-án Milan Krivda a nyugati kerület püspöke ünnepélyesen felszentelte a templomot. Az eseményen részt vettek a vendégeken kívül a legfelsőbb egyházi képviselők, valamint Izsa község vezetői is. A felszentelést követően nagy örömmel vették birtokba a temlomot, és tartanak itt istentiszteletet a mai napig az izsai evangélikus hitgyülekezet tagjai.

Forrás: https://www.iza.sk/

Kép: Szeder László, Wikipédia

Információk

Cím

Iža, 946 39

Térkép

Hasonló programok

Mária Valéria híd

A Mária Valéria híd Párkányt és Esztergomot köti össze a Duna szemközti partjain....

Vadaš Thermal Resort Párkány

A párkányi Vadas-réten a hetvenes években 130 méter mélységben közel 40 °C-os termálforrást...

Duna Menti Múzeum Komáromban

Hlavná budova Podunajského múzea sa nachádza na Palatínovej ulici v budove Kultúrneho paláca...

A weboldalunk jelenleg frissítés alatt áll.
Egy új, még jobb verziót készítünk Önnek.