ALAPOZÁS ÉVEI A KOMÁROMI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN
Komárom Szlovákia egyik leggazdagabb magyar színházi hagyományokkal rendelkező városa: a 17. és 18. században a magyar iskolai színjátszás és iskoladráma bástyája volt, de magyar nyelvű professzionális társulat első előadása is, Kotzebue Papelli, avagy a Csodálatos találkozás Beke József előadásában, közel 200 évvel ezelőtt, 1811. május 8-án itt zajlott. Azóta a város kisebb-nagyobb rendszerességgel a magyar vándortársulatok állomása lett – voltak idők, amikor a legjelentősebbeké. Ugyanakkor a 19. század második felében és főként a századfordulón itt erős műkedvelő színjátszás virágzott.
Az 1918-1919-es hatalomváltással a magyar Komárom város történelmi része a Duna bal partján, Rév-Komárom, a frissen létrejött Csehszlovákiához került, ami új fejezetet nyitott a város színházi életében is. A kisebbségi helyzet feltételei befolyásolták és mellékvágányra terelték Komárom kulturális és ezáltal színházi életét.
Az első Csehszlovák Köztársaságban Polgár Károly társulata képviselte a pozitív hajtóerőt, amely Pozsonyból szorult ki, és az elsők között kereste fel a várost. A következő húsz évben a Komáromban színházi programot nyújtó legjelentősebb csoportosulások közé továbbra is a pozsonyi és kassai társulatok (Faragó Ödön, István Sándor), illetve Földes Dezső Nyugat-szlovákiai Magyar Színháza tartozott.
1938. november 2-án az első bécsi döntéssel a várost visszaadták Magyarországnak, színházi élete ezt követően a magyar színházi szervezeti rend szerint alakult: különböző vidéki társulatok, főként Vértes Károly társulata, tettek valamilyen nem túl csábító ajánlatokat a fellépésre. A világháború végén, ahogy közeledett a front, a komáromiak mindenben jobban fáradoztak, mint a színházban: az utolsó két háborús évből már nincs tudomásunk itteni színházi előadásról.
1945-ben a város északi, történelmi része a háború előtti kiterjedésben visszakerült Csehszlovákiához, ami lakói számára a magyarüldözés, a kitelepítések és áttelepítések infernóját hozta, a jogfosztottság teljes poklát jelentette, amikor a magyar szó és intézményei – beleértve a színházat és színjátszást is – teljes némaságra ítéltettek. Csak 1948-ban, a kommunisták hatalomra kerülése után, az állam külpolitikai fejleményeinek hatására kezdtek változni a körülmények. A csehszlovákiai magyaroknak fokozatosan visszaadták emberi és polgári jogaikat, újra szervezhették iskoláikat, kultúrájukat, a magyar szó ismét polgárjogot kapott. 1948. december 15-én jelent meg az Új Szó pozsonyi magyar napilap első száma, 1949. március 5-én jött létre a széles hatókörű közművelődési és kultúrateremtő intézmény, illetve anyanyelvet támogató keret, a Csemadok, az iskolákban lassan megindult a tanítás.