Amit mindenképpen látni kell


TOP 10


Szállás


több infó


  • ÉSZAK-KOMÁROM

    A Dunamente régió legnagyobb és legnépesebb városa Észak-Komárom. A Vág és a Duna torkolatánál fekszik, elhelyezkedése a múltban stratégiai és gazdasági szempontból is jelentőssé tette. Komárom rendkívül gazdag történelmi múltra tekint vissza. Dél-Komárommal híd köti össze, jellemző a két város közti kiváló, határon átnyúló együttműködés.

  • IZSA

    Izsa község jelentős régészeti lelőhely. A település nevét először 1172-ben említik. Közvetlenül a Duna parton szláv temetőre bukkantak a 9. századból, de egy 4. századi római védőrendszer maradványait is itt tárták fel. Ezeket a romokat UNESCO listájára javasolják felvenni.

  • PAT

    Pat az elmúlt időszakban a régió lakosságának körében közkedvelt fürdőtelepülés lett. A település valószínűleg már a kőkorszakban is lakott volt. A múltban, akárcsak most, Pat jelentős pont a termálforrások térképén. Szlovákia legdélibb településére az egész országból járnak látogatók, leginkább a minőségi szolgáltatásoknak köszönhetően.

  • DUNAMOCS

    Dunamocs községről már 1208-ban említést tettek és mára valamivel több, mint 1150 lakosa van. A komáromi nemesség birtoka volt, később az esztergomi érsekségé, sőt, még a Báthoryéké is. Dunamocs borászati központ és minden évben megrendezik a borászok versenyét.

  • KARVA

    Az ún. kúriák települése kataszterében négy történelmi épület áll – a kúria és három kastély. Ezeken kívül áll még itt egy nemrégiben épült kilátótorony, amiből legszebb a kilátás a Dunára. A 17 méteres magasból a messzeségbe ellátni.

    sl-img1
  • MUZSLA

    A községet nem egészen kétezren lakják és a kataszterében több természeti rezervátum található. A látogatókat leginkább az 1332-ben épül római katolikus templom érdekli, de gazdag borászati múltra is visszatekint.

  • PÁRKÁNY

    Párkány városa leginkább az ötödik legnagyobb európai bazilika közelségének előnyeit élvezi. Az Esztergomi Bazilikába fel lehet jutni gyalog, de a Duna túlsó partjára kisvonat is járt.



Alapítótagok


KOMÁROM


Párkány


Izsa


Karva


Dunamocs


Muzsla


Pat



Oblastná organizácia cestovného ruchu
podunajsko – dunamente

  • c-icon-2
    +421 36 752 4009

  • c-icon-3
    info@podunajsko.com

  • c-icon-4
    Námestie Slobody č. 1, Štúrovo